II.
Az információ beérkezése, feldolgozása és az információ által megteremtett cselekvés között eltelt idõ a tudatosság egyik mértékegysége. A tudat reakcióideje határozza meg, milyen hatásokat tud kivédeni, mind a beérkezõ, mind a kiküldött információk szempontjából.
Minél hosszabb idõ szükséges az adatok feldolgozásához, annál gyengébb az Én védõmechanizmusa. Ha az információ beérkezésének mennyisége nem szabályozott, egyszerre olyan mennyiségû adat áraszthatja el a tudatot, hogy az azt tároló gépezet, azaz a test leblokkol. Ez az állapot, hasonlóképpen egy számítógéphez, újraindítást igényel. Az újraindítás mértéke a hiba kijavíthatóságának függvénye. Ez hasonló az elveszett fonalhoz, csak odáig kell visszamenni, ahol a fonal még megvolt, miáltal a tudatosság folyamatossága fennmarad.
Ha a felgyülemlett feszültség (energia, információ) nem képes a megfelelõ csatornákon távozni, levezetõdni, a tudat leállítja az éppen futó programot, azaz blokkolja a további cselekvést, a még nagyobb károsodás elkerülése végett.
A tudat reakcióideje az Én és a környezet viszonyának ismeretében csökkenhet. Ha a feldolgozás nem természetes, azaz az alapprogramban nincs benne a rendszer folyamatos felülvizsgálata, akkor egy tanulási folyamat során elõbb el kell sajátítani azt, azaz felül kell bírálni, majd felülírni a régi beidegzõdést.
A tudat elsõdleges feladatai a befogadás (táplálkozás, beengedés), feldolgozás (emésztés, rendszerezés), a védelem (tartalmazás, megtartás) és a teremtés (ürítés, elengedés).
Ahhoz, hogy ezek feladatokból (problémákból) életté váljanak, az Én-nek biztosítania kell a körforgást, azaz meg kell tanulnia szabályozni azokat a kapukat, amiken az információt áramoltatja.
A tudatos szabályozáshoz akarat és engedés egyaránt szükséges. Az akarat határozza meg az energia irányát (és ezáltal bekorlátozza a válaszreakciót), és a szabályozáshoz szükséges önfegyelmet, az engedés pedig képes továbbítani, továbbadni azt, ami már nem az õ hatásköre, feladata, vagy amire másnak nagyobb szüksége van.
Az információ természetes áramoltatásához ('csatorna') az Én-nek fel kell ismernie saját magát, tudnia kell, hol vannak a határai, mi az erõssége, mi a gyenge pontja, és hol vannak azok a kapuk, amiken be (vagy ki) akarja engedni, és hol vannak azok, melyeken nem akarja (nem tudja) beengedni (kiengedni) az információt sérülés nélkül.
Az információ kapuja a Semmi, az üresség, a Hely. Az adat végtelen részre bontható, alkotórészei (pontjai) között a semmi újabb alkotórészekre osztható.
Ha a beáramló adat nagyobb (részletesebb, több), mint a többi (saját) adat közötti semmi, akkor egy része áthalad, és beépül, a többi része azonban a befogadó számára elvész, pontosabban meg sem jelenik benne, így sokszor tudatában sincs az adatvesztésnek.
A tanító által átadott információ soha nem teljességében kerül a tanítvány birtokába, hiszen a tanuló saját szûrõjén (az alkotórészei közötti 'semmi'-n) kell áthaladnia, hogy képes legyen a maga számára lefordítani, értelmezni, ellenállni neki, vagy hasznosítani.
A beérkezõ információ végtelen számú adatot tartalmaz. Az, hogy a befogadó ebbõl mennyit érzékel, céljának és feldolgozó képességének függvénye. Minden õt körülvevõ energia (létezés) információkat tartalmaz, minden kimondott szó, leírt szöveg, tárgy vagy élõlény információt közöl számára.
Az információ egy részének visszautasítása minden esetben megtörténik, hiszen a befogadó nem képes egy adott pillanatban mindent értelmezni. Az az adat, ami nem jut át a szûrõn, kikerüli, ahogy egy tárgyat a víz, az pedig, ami átjut, beépül a befogadó 'programjába'. Az információ bejutása ellen alkalmazott védõmechanizmus a passzív ellenállástól az eltaszításig egyénenként változó.
Az információra (energiára) adott válaszreakció újabb információként szolgál minden más létezõnek, azaz hatással van a közegre, ami a reagálót tartalmazza (akkor is, ha ennek õ nincs tudatában). Ez a hatás az elutasítás (kitaszítás) és a befogadás (összekapcsolódás) között változhat.
Aki kitaszítottnak érzi magát, annak érdemes megfigyelnie, milyen (ösztönös) válaszreakciókkal bombázza környezetét. A szervezet (közeg) csak az idegen anyagot veti ki magából, minden mást hasznosít, vagy a körforgás részeként, természetes úton enged el.
Aki minden pillanatban képes értelmezni a környezet (és a saját) reakcióit, adatait, az meg tudja határozni, milyen információt kell kiadnia ahhoz, hogy az egyensúly helyreálljon, vagy megmaradjon.
A tudatos információcsere (kommunikáció) alapja a közös pont (kapu). A közös pont megtalálása szintén az adatok feldolgozását igényli. Az egyik fél elindítja az információt (az információ tartalommal bíró cselekvést, vagy információ kérést), a másik fél pedig leolvassa a számára hasznos (vagy neki szóló) információkat, majd ezeket elemzi, és reagál.
A csere folyamán azonban nem csak adatvesztés, hanem plusz információ megjelenése is megfigyelhetõ. Minden, ami nem értelmezhetõ az Én számára, saját készletébõl pótlódik, bár ennek nincs mindig tudatában. Ez a múltbeli, még fel nem dolgozott adatok újbóli megjelenése, melyek újraértelmezéssel, felülvizsgálattal feloldhatók, megszüntethetõk.
Megszüntetésükre azért van szükség, hogy a (kívülrõl vagy belülrõl közelítõ) nem-Én által közölt, kisugárzott, kivetített adatok tisztán érhessék el az Én-t, azaz mindig valóban arra reagáljon, amit a másik fél teremtett (pl. mondott, tett), és ne arra, amit csak képzel róla.
A meditációs technikák elõhozzák ezeket az 'elfelejtett' (de még fel nem dolgozott) adatokat, de önmagukban nem szüntetik meg magát a problémát. A múltban felejtett adatok csak a múlt újraértelmezésével (újraelemzésével) közelíthetõk meg.
Ha a jelen információmennyiségével és minõségével megközelítve, a korábbi cselekvés, reakció hibásnak tûnik, akkor minden esetben egy otthagyott, feldolgozatlan adat tartja vissza az Én-t a továbblépéstõl. Amint az információ elérte célját, azaz megsemmisült, feloldódott, az Én elvágott egy köteléket, ami a múltban tartotta.
Ezután a korábbi tett (érzés stb.) már nem hibaként értelmezõdik, hanem feldolgozott emlékként. A feldolgozott emlék pedig már csak lenyomat, azaz magának a történésnek a helye. A hely pedig új kapu, ami új információk beáramlását teszi lehetõvé.
Az információ energia. Minden beérkezõ (bejutó) energia személyre szabott adatokat tartalmaz. Egy pofon csak annak fáj, akinek az az energia pofonként értelmezõdik, azaz a fogalmai (a múltja) folytán a feldolgozási fázis során így fordítja le. A testbe bejutó anyag csak annak méreg, akinek a sejtjei erre méregként emlékeznek. Minden, ami nem tudatosított, azaz amirõl az Énnek nincs emléke, a külvilág jeleként értelmezhetõ. Egy hirtelen allergiás reakció (mérgezés) egy ételtõl (energia, információ), szintén az Én-nek szóló, személyre szabott emlékeztetõ arról, amit nem vett észre, azaz egy még feldolgozatlan (általa nem tudatosan kisugárzott) adatról.
Ha az alapprogram már magában foglalja az értelmezést, meg fogja találni ennek a látszólag véletlen (vagy csak testiként értelmezett) hatásnak a valódi okát, azt, ami a megértéssel kioltja (megoldja, megszünteti) a problémát. Minél mélyebben érintett az Én, annál mélyebb elemzés szükséges. Aki megelégszik annyival, hogy legközelebb olyan ételt nem eszik, az is megszünteti a tüneteket, ám nem kap választ arra, mi az érzékeny pontja (nem csak testi értelemben), és miért.
Az allergiás reakció az érzékeny pont helyét határozza meg annak, aki végigköveti a folyamatot (múlt), és elég mélyre hatol az értelmezésben.
Az értelmezésben az analógiák keresése és a logikus gondolkodás egyaránt fontos szereppel bír. Ha valaminek nincs meg az oka, akkor ott a fonal megszakadt. De a tudatosság fonala nem csak egy irányba kereshetõ, bármelyik sík, dimenzió, réteg válasszal szolgálhat.
Az étel analógiája a befogadás, az idegen anyag Én-né tétele, ami egy be nem fogadott (elutasított, kizárt) információra utal, ami pedig már nem csak az étkezéshez használt kapun juthatott a szervezetbe, hanem akár egy beszélgetés folyamán is. Ebben az értelmezésben már nem az étel okozta, csak kiváltója volt a problémának.
Az Énnek fel kell ismernie, hogy nem maga az elutasítás (nem-Én) okozta a problémát, hanem az, hogy nem tudott errõl, azaz szabad folyást engedett az információnak (energiának). Mivel nem tudott róla, ezért nem is tudta magát megvédeni.
Az értelmezésnek mindig új medret, területet kell keresnie, hiszen a régi, megszokott program (gondolkodásmód, emlékek) szerint nem jöhetett volna létre maga az okozat sem. Mivel az alapprogram egy már uralt (ismert) területet pásztázott folyamatosan, tudnia kellett volna róla, hogy mi az ok, aminek az adott probléma a következménye, így nem tette (engedte) volna meg a létrejöttét.
Amirõl nem tudott, az nem az õ alapprogramjának része. Ennek felismerése után a régi program bõvül, felülíródik (fejlõdik), mivel az Én rájön, hogy csak egy részprogramot követett, vagyis rajta kívül létezik egy nagyobb (hatékonyabb, tökéletesebb) program, aminek elérésére törekedhet. |
AJÁNLOM AZ OLDALT
